A Saldo tornyot 1997-ben kezdték építeni Buenos Aires-ben. De 2001-ben kísértetházzá vált.

Már a kezdetekben problémákkal néztek szembe, az építés lassan és körülményesen haladt, sok volt a tisztázatlan baleset. Érthetetlen módon csak az építés közben 17-en zuhantak le az épületről. Amiket nem tudtak később sem tisztázni, és a munkásokra fogták az eseteket mint felelősök.

A Saldo torony végül 2000-ben lett átadva és egy nemzetközi távközlési társaság kibérelte az egész épületet. Főhadiszállásnak akarták használni, és a környező városból, nagyobb településekről ide központosították az embereket. A cél az volt, hogy mérsékeljék a kiadásokat, hisz így nem sok apró épületet kellett bérelniük, hanem egy nagy központot, ahonnan ugyanúgy ellátták a tevékenységüket. A cégnek gazdaságilag megérte de a dolgozók körében érthető módon már nem volt akkora sikere. Az épület 30 szintből állt, amiből 28 emeleten voltak irodák. A társaság közel 4000 főnyi emberét zsúfolta össze.

2001-re már az összes irodában dolgoztak, a hirtelen összeköltöztetett más-más munkatempóhoz szokott munkások között fejetlenség lett úrrá. Ráadásul a legtöbb esetben a régi bevált főnökeiket is elvesztették, hisz az átszervezésnél sokakat kirúgtak, vagy más pozícióba kerültek. Az új főnökökkel pedig nem ment súrlódásmentesen az ügymenet. Sokszor értelmetlen ide-oda küldözgetéssel bosszantották a munkatársakat. Hol fel kellett menni 5-6 emeletnyit és valakivel egyeztetni, hol csak két irodával arrébb. Ezért az épület egy nyüzsgő méhkas képét mutatta, amiben senki nem tudta a másik hova tart és miért? De az biztos, hogy halaszthatatlan dolga volt.

2001 November 20-án a frissen kinevezett Lucas Herrera helyi kapcsolatok vezető beosztású főnökéhez befutott egy kora reggeli hívás. Egy kétségbeesett nő hívta, hogy Ernesto Premiero mint a Herrera alatt dolgozó ember eltűnt, nem ért haza. Herrera nem is emlékezett arra, hogy Premiero nevű kollégája valaha is lett volna, ezért első körben türelmet kért, hogy utánanézzen a személyzeti osztályon. A személyzeti osztály csak másnap hívta vissza az érdeklődő Herrera-t, hogy valóban dolgozik nála egy Ernesto Premiero nevű tag mint ügyintéző.
Herrera ezután felkereste az osztályát, ahol 22-en dolgoztak és keresni kezdte a beosztottját. Ez nem vezetett eredményre. Bár 5-6-an emlékeztek a fickóra, de fogalmuk sem volt hova lett? Látták bent dolgozni, de senki nem emlékezett rá, hogy elment vagy mást csinált volna?
Herrera visszahívta a kétségbeesett asszonyt és tájékoztatta, hogy bent volt tegnap Ernesto, de ismeretlen helyre távozott. Ezzel le is tudta az ügyet.

4 nap telt el amikor Herrera az ebédlőben sorban állt, amikor meghallott egy beszélgetést az előtte levő emberektől. Egy Thomas nevű ügyintézőről beszélgettek, akit nap közben fel küldtek néhány fénymásolt anyagért a 27. emeletre, de nem jött le. Sőt amikor sürgetni akarták akkor nem találták őt. Végül felhívták a fénymásolással foglalkozó osztályt a 27. emeleten, hogy mi van az anyaggal? De ők értetlenül álltak a kérés előtt. Aznap senki sem érkezett hozzájuk anyagért arról az osztályról. Thomas egyszerűen eltűnt amíg felfelé ment a 27. emeletre. Herrera ezt egy vicces sztorinak gondolta, és közbevágott, hogy szerinte a fickó lelépett anélkül hogy bárkinek is szólt volna.

November 28-án reggel Herrera-t rögtön a portán egy felső vezető fogadta. Azonnal bevezette egy földszinti irodába és becsukta az ajtót. A vezető elé tárta, hogy az egyik divízió vezetésébe be kell segítenie, mert előző nap délután eltűnt nyomtalanul a helyi illetékes vezető. Már nap közben feltűnt a titkárnőjének, hogy sehol nem látja, de mivel kora este egy értekezleten kellett volna részt vennie, kerestetni kezdte. Ami eredménytelenül zárult. Sehol nem találták, a legutolsó nyom, hogy a 12. emeleten beszállt a liftbe és elindult felfelé valamit intézni a 20. emeleten.
Herrera erre felfigyelt, és megjegyzést is tett , hogy ez nem az első eltűnés az épületben. De az aggodalmát elhessegették, és magánéleti gondokra hivatkoztak, hogy már korábban is volt ilyen.

Herrera-t azonban nem hagyta nyugodni a dolog. Elvégezte a szokás napi és azon felül vállalt munkáját, majd a nap végeztével lement a biztonsági szolgálathoz.
Az eltűnés napjáról visszanézte a felvételeket. A legnagyobb megdöbbenésére a felvétel tanúsága szerint az eltűnt vezető beszállt a 12. emeleten egy liftbe, de onnan már soha nem szállt ki. Egyik emeleti kamera sem mutatta, hogy kilépett volna belőle. Sőt a lift utazásának a nyomát lekövetve, a következő emeleti megállónál már üres lift várta az ott belépőket. Tulajdonképpen két emelet között eltűnt a liftből.

Herrera nem talált magyarázatot, de másnap megint eltűnt egy személy, amiről az ebédlőben hallottak alapján szerzett tudomást. Elkérte a nevét, és megkérdezte a munkatársait mikor hová tartott? Ezután újból a biztonságiaknál nézegette a felvételeket, de szinte teljesen ugyanaz történt. Csak más emeleten, és más lifttel, de itt is két emelet között tűnt el a személy. Azonnal értesítette a felettesét, hogy több ilyen ügy van és bár nem érti a helyzetet, de értesíteni kell a rendőrséget.

November 30.-án a rendőrök kivonultak és vizsgálódni kezdtek. Természetesen híre ment, hogy többszörös eltűnés miatt nyomoznak, de eleinte csak nevettek rajta az emberek túl bizarrnak tartották.
Kiderült, hogy az elmúlt hónapban összességében 24 eltűnést jelentettek az épületből. A vezetők viszont elszigetelt esetként kezelték őket, és nem folytattak további vizsgálatot, kivéve Herrera.
A rendőrök befészkelték magukat az épület földszintjében és úgy vélték egy sorozatgyilkossal lehet dolguk, ezért részletesen átvizsgálták a kamerafelvételeket. 
December 3-án viszont hasonló körülmények között eltűnt az egyik nyomozó. Hamar híre ment és ettől teljesen felbolydult a méhkas. A dolgozók közt pánik tört ki, és sokan betegségre hivatkozva hazamentek , illetve a következő napokban nem jöttek be dolgozni. Az épület elnéptelenedett, és bár a rendőrség le akarta zárni a helyszínt ez magától megtörtént. Senki nem mert belépni a házba.

A nyomozók megfeszített erővel keresték eltűnt társukat, de nyoma veszett. Legutoljára egy liftbe látták beszállni, hogy megvizsgálja belülről. A technikusok azonnal áramtalanították a lifteket, majd mindegyiket szétszedték, és átkutatták a liftaknákat tetőtől talpig. De az eredmény lehangoló volt. Semmi nyom, még hajszálakat sem találtak. A liftből egyszerűen köddé vált a nyomozó.
A nyomozást még évekig folytatták, te holtvágányra jutottak. Se gyanúsított, se indíték, se nyomok. Totális rejtély volt az egész ügy.

Később a lifteket nem építették újjá, sőt mivel egy ember sem volt hajlandó ott dolgozni, még a biztonsági őrök sem akarták felügyelni az épületet, így teljesen a természet martalékává vált. Idővel minden közművet elzártak, egy ideig hajléktalanok majd drogfüggők éltek az alsóbb szinteken, de ők is elköltöztek, vagy eltűntek, de ezt már senki nem követte nyomon. Időnként tűz ütött ki az alsóbb emeleteken, amit gyorsan megfékeztek a tűzoltók, de más már nem mert az épület közelébe menni.

Végül 2010-ben kiadták rá a bontási engedélyt az épület kritikus állapota miatt, majd az épületet robbantással a földdel tették egyenlővé. Jelenleg egy másik toronyház áll a helyén, de ezzel az épülettel semmi gond nincs. Nincs rejtélyes eltűnés, nincs ügy. Az eltűnések soha nem ismétlődött meg és lassan a homályba veszett az elszomorító és megfejthetetlen ügy. A rendőrségen titkosították az aktákat amit a cég kérésére tettek meg, nehogy rossz hírüket keltse ez az eset.