A mexikói pszichiáterek különböző terápiákat próbáltak alkalmazni a betegeiken, az "Iglesia tranquila" volt az egyik ilyen kísérlet ami igen érdekes eseményt produkált.

1940-és 1950 között szabadon próbálkozhattak különböző módszerekkel a mentális betegek állapotának javításában. Igen ígéretesnek tartottak egy kísérleti gyógyszert a Caltoroxin-t, amely az agy aktivitását hivatott feljavítani, illetve az agyi vérellátást fokozni. Egy orvosi csapat Dr Rafael Rodriguez vezetésével bele is kezdett a kísérletezésbe a San Juan De La Vega pszichiátrián.
A legtöbb beteg vagy demens, vagy sérült volt, nem tudtak kommunikálni a külvilággal, vagy bezártság szindrómában szenvedtek. Bár az életvitelükhöz folyamatos segítségre szorultak, testileg más bajuk nem volt. Ha a Caltoroxin beválik, akkor visszatérhetnek a korábbi életvitelükhöz nagy valószínűséggel. Az orvoscsapat nagy reményekkel állt neki az Iglesia tranquila-nak.
A terv az volt, hogy egyesével beadják a gyógyszert a pácienseknek, és hétről hétre figyelik az agyi aktivitást, illetve a beteg tevékenységét, javulását. Mindenkit a saját kórtermében kezeltek elkülönítve, hogy a teljes változást zavaró tényezők nélkül figyelhessék. Sajnos a Caltoroxin 3 hónapnyi kezelés után sem mutatott javulást. Sőt semmiféle agyi tevékenység emelkedését nem érték el vele, a betegek maradtak a katatón állapotban.
Ekkor a gyártó aki a kísérletet finanszírozta, váratlanul költségcsökkentésbe kezdett, látván az eredménytelenséget. Kezdték azzal, hogy elbocsátották az összes orvost, kivéve Dr. Rodriguez-t, a segítő kiszolgáló személyzetet is jelentősen megnyirbálták. Illetve kilátásba helyezték a gyógyszerkísérlet lezárását 1-2 héten belül.
Dr. Rodriguez ezt tapasztalva kényszerintézkedéseket vezetett be, hogy minél több beteggel tudjon még foglalkozni. Az egyéni kezelést feladta, és a pszichiátria legnagyobb termét átalakíttatta egy kezelővé, ahol 20 beteget zsúfolt össze.
Itt kezdte meg az utolsó adagok beadását a pácienseknek. Mivel egyedül dolgozott, reggel egy időben adta be mindenkinek a Caltoroxin-t, majd sok egyéb teendőit folytatva nem is figyelt a helyzet változására. Így telt el 3 nap, míg a negyedik napon azt vette észre, hogy pár betegnél az agyi aktivitás javult. Először azt hitte valami tévedés történt, de stabilan mutatkozott a jel. A következő napon már az összes páciens jele jelentős javulásnak indult. Gyorsan kiválasztotta a legaktívabb betegeket és visszavitte őket a saját szobájukba, hogy egyénileg folytassa a kísérletet. Azonban amikor magára hagyta őket, újból megszűnt az agyi aktivitás, és visszazuhantak a korábbi állapotukba. Ekkor visszavitte őket a nagy terembe a csoportba, és a legnagyobb megdöbbenésre újból javult az agyi tevékenységük, sőt egyszerre mind a 20 betegnek.
A következő napokban további kollektív javulás történt. Eleinte az összesített eredmények átlaga egy alvó emberének az agyi tevékenységére hasonlított, 1 hét után viszont mintha ébrenléti állapottá javult volna a helyzet.
Dr Rodriguez-t felvillanyozta a lehetőség, és egyénenként megvizsgálta az összes beteg ébrenléti állapotát. Látszólag senki nem volt ébren, de a közös agyi tevékenységük erre utalt. Észrevette, hogy némelyik betegnek mintha mozogna-rángatózna a keze. Ez már jelentős eredménynek számított, mintha tanulná újra használni a kezet valaki. A 17-es betegnél jelentkeztek a legerősebb mozgások, ezért elé tett papírt és egy ceruzát , hogy lássa mi történik? A 17-es ahogy mozgatta a kezét, véletlenszerűen rátapintott a ceruzára, ekkor megállt egy percre a mozgás, mintha gondolkodna, majd óvatosan megfogta határozott mozdulattal, és elkezdett firkálni az asztalra. Dr. Rodriguez elé tolta a papírt, majd figyelte mit firkál.
A legnagyobb megdöbbenésére, mintha egy félig vak ember próbálna leírni csúnya betűkkel valamit. Az irományból csak a "HOL" szót tudta megfejteni, meglepetésében felkiáltott a doki, és azt mondta hangosan : Hogy lehet ez?
A kéz megint megállt, majd megint írni kezdett, most már összeszedetten.
- Hol vagyok? - olvasta fel az orvos, majd miután a döbbeneten túltette magát, hangosan válaszolt neki, miközben az összes pácienst figyelni kezdte. - Egy kórházban vagy! - A páciensek zöme láthatólag összerezzent, majd újból írni kezdett. De észrevette, hogy más beteg is ír. Az ő kezük alá is papírt tett. Mint kiderült az írásra hajló betegek, mind ugyanazt írták egyszerre, szinkronban. Mintha teljesen egy komplex agyat képviselnének, csak több testre leosztva, mintha minden páciens agya egy hálózatban önálló egy személy tudatává olvadt volna össze.
A következő napokat Dr. Rodriguez kérdésekkel, válaszokkal bombázta a meg nem határozható egyént. Aki sok mindent elárult magáról. Neve nem volt, mivel senki nem nevezte el még őt, így a doki Alehandro névvel illette később. Halványan látott, de az is olyan volt, mint sok pici pókszemmel látná a szobát, a beszéde azonban szinte érthetetlen volt. A hallása egyben kitűnő , sőt a logikai képessége és értelmezési képessége is nagyszerű volt. Megértette, hogy milyen kísérlet részese, és azt is, hogy 20 beteg agya táplálja őt. Pár napra rá felfogta azt is, hogy ha befejeződik a kísérlet, akkor ő a homályba fog veszni, ettől kissé depressziós lett, és a beszélgetéseit is rövidre fogta.
Újabb pár nap múlva a gyógyszergyár megvonta a teljes támogatást több adagot nem küldtek. Bár Dr. Rodriguez jelezte az eredményeket, azt hihetetlen tévedésnek minősítették.
A doki ezután, csökkenteni kezdte a maradék gyógyszer adagolását, hogy minél tovább Alehandro-val maradhasson. Aki viszont a gyógyszer megvonástól kezdett elbutulni, és végül teljesen szétesett, majd megszűnt kommunikálni, létezni, az agyi tevékenységek újból 0-ra kerültek.
Dr. Rodriguez egy nagy tanulmányt írt belőle, és leírta a teljes tapasztalatát egy 40 oldalas feljegyzésben, amit elküldött a gyógyszervállalatnak. Akik továbbra sem hittek neki, sőt szerintük a helyi személyzet űzött tréfát vele ezzel a színjátékkal. A kérdésekre, hogy miként kapcsolódhat hálózatba több ember agya, és hozhat értelmes identitást létre, nem tudott magyarázatot adni Dr. Rodrigzez, ezért megkérték többet ne is beszéljen róla, illetve titkosították a teljes kísérlet anyagát.
A doki egy évvel az eset után megpróbálta egy újságnak eladni a sztorit, de kinevették amikor semmiféle papírt, dokumentumot nem tudott felmutatni és igazolnia magát a kísérletet sem. Így a teljes feledésbe merült az Iglesia tranquila kísérlet.